2008-03-21

Jelenés jelentés


Egy kép a titkos archívumomból.
Csak nektek , és csak most..
Hisz ez a Kép 1000 évenként egyszer látható. (vagy még ritkábban),
Ez tényleg egy különleges, rendhagyó alkalom.*
Szóval:
Tács dö szkríín..

A története:
Amikor megjelenik sziporkázó, csillogó fény veszi körül és kellemes, légies zene szól, halkan sistergő lemezekről.
Az élesebb fülűek finom, puha suhogásokat is hallhatnak a jelenés alatt.
Volt már olyan is, hogy többen láthatták a rövid ideig materializálódó jelenséget, de volt hogy csak egyetlen kiválasztott volt a tanúja.
Legutóbb (kb. 180 éve) egyetlen férfiú pillanthatott rá (közel az Új Városhoz)
Természetesen földre borult és csodaként élte meg az élményt, bár túl sokáig nem tudta nézni, hisz nagy lett a világosság.
Kovács József (mert így hívták az úriembert) a megvilágosodás után kezébe vette a Nagy Művet , majd gyorsan lemásolta, még mielőtt újra elillanna.
Persze a másolat már nem fénylett annyira, elszürkült, sokat vesztett a varázsából.
De Józsefet ez nem zavarta, annyira nem, hogy gyorsan meg is tagadta a többi Képet a világon…

Vannak, akik nem is hisznek a Kép létezésében és megnézvén a másolatot arra jutottak, hogy ezt az egészet egy nagy fantáziával megáldott korábban élő Művész alkotta és a Kovács csak lódít . Mindezek ellenére a Kép és több ezer másolata már jelentős bevételt hozott József örököseinek és híveinek.


* A kép készítése közben senki nem sérült meg
A valósággal bárminemű hasonlóság a véletlen műve